Persze az emberek többsége türelmetlen, és már 5 perc napozás után csodálatos, napbarnított bőrre vágyik. Sajnos sokszor épp ezért nem tartják be a napozás aranyszabályait – tehát hogy mindig használjanak napvédő krémet, és ne menjenek 11-15 óra között tűző napfényre -, mert azt gondolják, hogy ezekkel csak hátráltatnák a barnulásukat. Pedig érdemesebb betartani a fokozatosság elvét: iába szereznek ilyenkor igazán hamar nyári színt, amilyen gyorsan megkapták, olyan gyorsan el is veszítik.
„Minél lassabban tesz szert barna színre, annál tartósabb marad.Tehát ha fokozatosan szerzi meg a színét, akkor nem csak a leégést és napszúrást kerülheti el, hanem tovább is megőrizheti a barnaságát, ugyanis ekkor a melanin termelés is fokozatos lesz” - mondja Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa.
Amennyiben valakinek világos a bőre, az sajnos a legnagyobb igyekezete ellenére sem biztos, hogy sokáig megőrizheti nyári színét. Ilyenkor igénybe lehet venni önbarnítós testápolókat, melyek egyrészt hidratálják a bőrt - így nehezebben kopik le a szerzett szín -, másrészt napbarnított árnyalatot is kölcsönöznek. Amennyiben nagyon ellene van az ilyen termékeknek, akkor vegyen magas antioxidáns tartalmú készítményeket, pl. paradicsomos napozót, kakaóvajat, vagy bronzolaj amit régebben előszeretettel használtak, azonban ma már csak kevés helyen lehet kapni - de tudjuk, hogyan készíthet magának.
Bár olykor igazán jó szolgálatot tesznek a bőrradírok, mivel segítségükkel eltávolíthatóak az elhalt hámsejtek, így a bőr puhává válik, ráadásul lényegesen jobban tud a művelet után lélegezni. Azonban ha frissen lebarnult bőrre alkalmazza, akkor sajnos hamarabb elbúcsúzhat a színtől, csakúgy, mint ha gyakran borotválkozik, vagy gyantázza magát – ilyenkor mégiscsak lehet jobb választás a lézeres szőrtelenítés (persze nem nyáron).
Ha azonban a mégis úgy érzi, hogy fontos lenne önnek egy kis hámlasztás, akkor forduljon a jó öreg népi praktikához: vigyen fel a bőrére hideg tejfölt. Ezzel amellett, hogy hűsíti a bőrét, proteint is juttat a rétegekbe, és még egy nagyon enyhe tejsavas hámlasztásban is része lehet!
Amennyiben meg szeretné hosszan őrizni a barnaságát, elengedhetetlen, hogy belülről is rásegítsen. Ezt megteheti mesterséges vitaminokkal, illetve különböző ételekkel is.
„A napozó vitaminok már egy ideje szinte az összes drogériában megtalálhatóak. Ezekbe a komplex készítményekbe arányosan tették bele azokat az antioxidánsokat, melyek elősegítik a reakciómentes gyors barnulást, és az áhított barna szín megtartását”- mondja a kozmetikus. „ De természetesen az étrendből származó pigmentek is befolyásolják a bőr színét. Ezek a karotinoidok, melyek legfontosabb és legismertebb képviselői a béta-karotin, a likopin, valamint a lutein. Ha azonban ezeket természetes úton szeretné magához venni, akkor részesítse előnyben a következő ételeket:
Béta-karotin: sárgarépa, sárgadinnye, sárgabarack, szilva, sütőtők, kurkuma, körömvirág, kukorica, kaliforniai és a magyar paprika.
Likopin: ez egy vörös színű karotin, és sokszor erősebb antioxidáns, mint a béta-karotin. A vörös színű növényekben fordul elő, például paradicsomban, csipkebogyóban, görögdinnyében, vérnarancsban, piros grapefriutban. A likopin azonban nem csak a barnaság miatt fontos, hanem ez az első számú védelmi vonal a napsugárzás ártalmai ellen, így nagy szerepet játszik a bőr egészségének és szépségének megőrzésében. (Ez van nagyobb mennyiségben a paradicsomos napozóban.)
Lutein: természetes forrása a leveles zöldségek, kelkáposzta, saláta ,spenót,brokkoli, burgonya, koriander, petrezselyem, borsó, cukkini.
Általában elmondható: minél élénkebb a színe a zöldségnek, gyümölcsnek, annál több karotinoidot tartalmaznak. A növényeket is ezek az antioxidánsok védik az UV sugarakkal szemben. Így a belőlük készült natúr kozmetikumok, sajtolt olajok, párlatok már önmagukban is
rendelkeznek valamennyi UV–szűrővel. Ezek a kozmetikumok ráadásul még erős szabadgyök-fogók is, így regeneráló és sejtmegújító tulajdonságokkal bírnak.
„Aki sok zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, annak bőre aranyosan sárgás-barnaszínű lesz. De ez nem csak nyáron igaz, ugyanis a szervezet a növényi pigmenteket A-vitaminná alakítja, és annak nagy mértékű bevitelének következményeaz ilyen árnyalat. Éppen ezért figyelhető meg a kisgyermekeknél, hogy szépen, egyenletesen barnulnak, mivel náluk még az ember odafigyel a sok gyümölcsre, zöldségre, meg persze a fokozatosságra a napozás alatt” - mondja a szakértő.
Napozás előtt lehetőleg kerülje a bergamottal illatosított ételeket, italokat (legtöbbször a teák, teafüvek illatát fokozzák vele). Ez a bőrt érzékennyé, fototoxikussá teszi, így sajnos nagyobb dózisban pigment rendellenességet okozhat az arra hajlamosabb emberekben.
Helyszín:
1015 Budapest, Ostrom utca 16. (a Széll Kálmán térnél)
Rendelés típusa:
További véleményekNagyon örültem, amikor a barátnőm elvitt Krisztihez. Azonnal éreztem, hogy a lehető legjobb helyre kerültem. Nem csak a kezelések minősége, de nyugodt, kellemes hangulatuk is megfogott. Azóta már 64 éves vagyok. Szeretek tükörbe nzni. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
A bőrkinövések, például fibrómák, szemölcsök többsége jóindulatú, és nem igényel orvosi beavatkozást, hacsak nem esztétikailag zavaróak vagy elhelyezkedésük miatt gyakran megsérülnek. Azonban van néhány eset, amikor mindenképpen ajánlott bőrgyógyásszal megvizsgáltatni és eltávolíttatni őket. Dr. Medgyesy Gábor, a Dermatica – Prima Medica sebésze ez utóbbiakról beszélt és az eltávolítás lehetőségeit ismertette.
Akik pikkelysömörrel élnek, biztosan tapasztalták már, hogy hosszabb-rövidebb tünetmentes időszak után a betegség képes belobbanni és nagyon megnehezíteni a mindennapokat. A fellángolásnak számos triggere lehet, a hideg időjárástól bizonyos gyógyszerekig és nem ritkán a stresszes élethelyzetekig. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyásza éppen ezért arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy bár a tünetcsökkentés elengedhetetlen, a psoriasis fenntartó kezelése is sokat számít a jó állapot megőrzéséhez.