A seprűvénák kialakulása és láthatóvá válása nagyrészt genetikai, alkati hajlamtól függ, valamint elősegítheti néhány fizikai tényező is. A bőr vastagsága, a bőr alatti zsírszövet állaga, a hormonháztartás, a fogamzásgátlók szedése, a keringési problémák, a hízás, a rendszeres gyantázás mind-mind erősítik a hajszálér-tágulatok megjelenését.
A seprűvénák arra utalnak, hogy az érintett végtag vénás és nyirokkeringése nem tökéletes. Az alsó végtagokban pangó nyomás egy idő után áttevődik a kiserekre, melyek -miután kitágultak - már nem képesek összehúzódni.
Túlzott mértékű hajszálértágulat esetén érdemes ultrahangos érvizsgálatot végeztetni, mert ezek a tünetek vénás, vagyis visszérbetegség előfutárai lehetnek, főként, ha együtt járnak a lábak elnehezülésével, estére jelentkező duzzadásával, ödémásodásával. Teresség során gyakran szaporodik meg a seprűvénák száma. 
Egyrészt a terhesség komoly fizikai megterhelést jelent az alsó végtagok számára, s kedvezőtlenül hat a keringésükre. Másrészt ilyenkor a szervezet sokkal több ösztrogént termel, ami - főként, ha jelentős súlygyarapodással jár együtt - nem tesz jót a bőr állagának, ezáltal elősegíti a hajszálerek megjelenését.
A seprűvénák eltüntetésére léteznek lézeres vagy más elektromos készülékkel, illetve injekcióval történő különféle kezelések, melyek úgy hatnak, hogy „összeragasztják\" az erek falát. Ezáltal a vér kipréselődik belőlük, és így nem látszanak. Olyanná válnak, mintha kiradírozták volna őket.
A Dermatica Bőrgyógyászat és Kozmetika magánrendelőben vállaljuk
seprűvénák kivizsgálását
seprűvénák kezelését
Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt:
Bejelentkezés bőrgyógyászati vizsgálatra
Téma szakértői
Legyen szó a vállra hulló pikkelyekről, vagy a hajszálakon megtelepedő korpáról, esetleg a fejbőr zsíros foltjairól, a keményebb, sárgás korpa-szerű lemezkékről, az esetleges viszketésről, a fejbőr problémái sokaknak megnehezítik a mindennapokat. Még a leggondosabb ápolás sem feltétlenül hoz eredmény, különösen, ha nem a konkrét problémára alkalmas terméket használ valaki. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyász-kozmetológusa épp ezért elmagyarázta, mi a különbség a sima korpásodás és a gyulladásos seborrhoeás dermatitisz között.
Aknés bőr, ekcéma, pikkelysömör – néhány a leggyakoribb bőrproblémák közül, amelyekre sokan keresnek megoldást. Dr. Karászi Viktória, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyásza, nemi gyógyász szakorvos csokorba gyűjtötte a legnagyobb arányban előforduló panaszokat és arról is beszélt, mikor van az a pont, amikor már nem feltétlenül elégségesek a házi gyógymódok és hogyan tud segíteni a szakorvos.