Rosacea

Rosacea

Módosítva: 2022.11.21 10:30

A rosacea egy igen gyakori bőrbetegség, a népesség mintegy 5-10%-át érinti. Jellemzője az arcbőrön megjelenő fokozott értágulat, a betegség fokozódásával gyulladt és gennyes csomókkal kísérve. A tüneteinek megjelenése és mértéke összefügg a fogyasztott ételekkel, italokkal, az időjárással (napfény, szél, erős hideg), illetve az életkorral változó hormonális szabályozással. Kórképet gyógyítani nem lehet, de tünetei enyhíthetőek bőrgyógyászati, kozmetikai kezelésekkel.

Rosacea előfordulása

Rosacea oka

Rosacea tünetei

Rosacea kivizsgálása, kezelése

Rosaea gyógyulása

Rosacea előfordulása

A rosacea gyakori, makacs, főként az arcot érintő, ezért kozmetikailag kifejezetten zavaró, az erek kitágulásával járó bőrbetegség. Pontosan nem tudjuk hány embert érint a rosacea betegség, de becslések szerint az emberek 1%-a érintett a bőrproblémában. A rosaceás bőrre való hajlam öröklődhet, a probléma gyakran egyes családokban halmozottan fordul elő. Gyakrabban jelentkezik középkorú hölgyeknél, elsősorban a 30-60 –as korosztály körében, de létezik fiatalkori formája is. Illetve az 1-es és 2-es bőrtípusú egyéneknél is gyakoribb az a rosacea előfordulása. De érdekesség, hogy a súlyosabb klinikai formák főleg a férfiakat érintik.

Rosacea típusai: Rosacea

Négy fő típus és egy variáns ismert, mely utobbi 

1. Legjellemzőbb formája az eritematoid-teleangiektatikus rosacea, amelynek fő ismertető jegyei a bőrpír, tartós kipirulás és a látható erek jelenléte.

2. A papulopusztuláris rosacea ismertető jegyei már egy állandó, tartós pirosság és pattanásosság.

3. A fimatózus rosacea elsősorban a bőr megvastagodásával válik észrevehetővé. A szövetszaporulat következtében idővel szembetűnő az orr megnagyobbodása (Rhinophyma). Ez a típus elsősorban férfiaknál fordul elő.

4. A legkevésbé ismert típusa az utolsó variáció, mely elsősorban szem tüneteket okoz. Ez az okuláris rosacea. Sokan nem is gyanítják, de a szemvörösség, szemszárazság, égő érzés hátterében is állhat ez a betegség.

Rosacea kialakulásának oka

Nem ismerjük a probléma pontos okát. Genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszhatnak a rosacea kialakulásában, illetve a tünetek megjelenésében számos külső tényező állhat:

  • napsütés,
  • stresszhelyzetek,
  • meleg időjárás
  • szél,
  • kimerítő testmozgás,
  • kozmetikumok
  • tartósított élelmiszerek
  • gyógyszerek: a magas vényomásra alkalmazott vasodialator hatású gyógyszerek is, illetve a fényérzékenységet fokozó hatóanyag tartalmú gyógyszerek is
  • örökletes tényezők
  • gyomor-bél rendszeri betegségek,
  • nőknél klimax idején a petefészek hormontermelésének egyenetlenségei,
  • kimelegedést, értágulatot előidéző faktorok (pl. alkohol, kávé, forró ételek, erős fűszerek fogyasztása)
  • feltételezett bakteriális háttér, bőrflóra felborulása (pl bőratka)

 

Hogy kinél melyik külső hatás vált ki  erős tünetek, ezt érdemes mindenkinek saját magánál kitapasztalnia, és azokat a tényezőket kerülnie.

Egyes vizsgálatok szerint kialakulásában szerepet játszanak különböző baktériumok, melyek a bőrön természetes formában is jelen vannak. A bőratka, azaz a Demodex folliculorum illetve a Demodex brevis. Több kutatás is igazolta, hogy rosaceás pácienseknél emelkedett számban voltak jelen a Demodexek. A szakirodalomban megosztó információk állnak rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a Demodexek növekvő száma a rosacea oka, vagy éppen következménye. Bőratka bőrgyógyászati szűrésére lehetőség van a Dermatica bőrgyógyszászat és Gyógykozmetika rendelőjében!

Helicobacter Pylori szerepéről szintén megoszlanak a szakirodalmi vélemények. Gyakorlati tapasztalatok szerint a rosacea hátterében gyakoriak a gasztrointesztinális eltérések, betegségek. Helicobacter pylori pozitivitás gyakran tapasztalható rosacea esetén, és a HP eradikáció a betegség jelentős javulásához vezethet.

Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el

Rosacea tünetei

Tünetei rendszerint rohamokban, shubokban alakulnak ki a kezdetekben, tünetes és tünetmentes periódusok váltakozhatnak hosszabb időn keresztül. A rosacea tünetei általában 30-50 éves kor körül kezdődnek.

A bőrbetegség tünetei a vörös, livid bőrfelületen kialakuló hólyagocskák, kötőszöveti illetve faggyúmirigy felszaporodás, "pattanás". A betegség tünetei elsősorban az arcot éintik, ott is az orrot, az orcákat, a homlokot, az állat.

Rosacea tüneteinek formái: Rosacea az arcon

A betegség kezdeti tünete az arc középső részén (orr, homlok, áll) kialakuló bőrvörösség, kezdetben múló jellegű, néhány percig tartó arcpirulás, melegségérzet lehet.

Később  a bőrvörösség tartósan megmarad. Ha közelebbről vizsgáljuk a bőrtüneteket, jól látható, hogy a vörös bőrszínt az arc tágult kicsi erecskéi, kapillárisai adják.

Gennyes pattanások is megjelennek, melyek súlyos esetben akár a mellen, a háton vagy a végtagok bőrén is jelentkezhetnek. A kiserek falának tartós károsodása miatt az értágulatok állandósulnak.

Néhány év vagy évtized után alakulhat ki, az orr vagy az áll kötőszövetes túltengésével járó állapot, a "krumpliorr" (orvosi néven rhynophyma).

 

Rosacea kezelése

A bőrbetegség kezelése bőrgyógyász, bőrsebész, kozmetikus együttműködésében történik. Cél a kiváltó ok megszüntetése, gyógyszeres vagy szükség esetén rádiofrekvenciás kezelés, kozmetikai kezelés, rosacea tüneteinek csökkentése.

A kezelés első feladata a betegség tüneteit kiváltó, provokáló faktor feltárása és kezelése bőrgyógyász által. (emésztési panasz, epehólyag-bántalom, vérnyomás probléma, hormonális rendellenesség, külső egyéb tényezők).

Rosacea bőrgyógyászati kezelése:

  • rosacea elleni krémek
  • gyógyszeres kezelés

Enyhe bőrprobléma esetén elegendő lehet bőrgyógyász által javasolt összetételű krémek alkalmazása, mely elsősorban metronidazol vagy azelainsav hatóanyaggal rendelkeznek. Minden esetben egyeztesse bőrgyógyásszal, az alkalmazni kívánt krém megfelelőségét problémájára.

Rozácea kezelése gyógyszerrel

A kezelésben csak átmenetileg jó hatású szteroid tartalmú kenőcsök használata tilos, mert hosszabb távon a tünetek további romlását eredményezik. Ha gennyes pattanások jelentkeznek, a kór megfékezésére hetekig, akár hónapokig tartó antibiotikum-kúrára is szükség lehet, amiről bőrgyógyász dönt.

Rosacea kozmetikai kezelése Rosacea kozmetikai kezelése.

Sokan nem szeretnek ilyen kellemetlen panaszokkal kozmetikushoz menni, illetve nem is minden kozmetikus jártas egy rosaceás bőr kozmetikai kezelésében. A rosacea kezelése során elsősorban érösszehúzó, gyulladáscsökkentő hatással rendelkező kozmetikai készítmények alkalmazása javasolt, a kellemetlen, sokszor fájdalommal is járó tünetek enyhítése érdekében.

Rosaceás arcbőr kozmetikai kezelésének célja:

  • Kiserek falának erősítése: Erre kiváló hatóanyag például a rutin, mely a rutaszkorbin egyik összetevője ezen kívül jótékony hatásúak még  a magas C vitamin tartalmú készítmények.
  • Napfény/UV védelem:A málnamagban és a homoktövisben természetes UV filter is található az érerősítő hatás mellett, illetve a szőlőmag olaja is tartalmaz természetes UV szűrőt.
  • Gyulladásos fázisban az arcbőr nyugtatása: Alkalmazunk helyileg körömvirág krémet, málnamag olajat, homoktövist és fertőtlenítő hatású készítményeket.

Rosaceás bőr kozmetikai kezelése:

A rosaceás bőr kezeléséhez kozmetikus és bőrgyógyász együttműködése szükséges. Ma már egyre gyakoribbak a különböző bőrallergiák és nemcsak a mesterséges színezékek és adalékanyagok okozhatnak problémát, de sokan allergiásak a kozmetikumok egyéb összetevőkre is. Az érzékeny bőrűek számára jelenthet nagyszerű megoldást egy kozmetikai újdonság, a plazma fényterápia, mely egyaránt alkalmas a gyulladt bőr kezelésére, az érfalak erősítésére, a bőr regenerálására és a kollagéntermelés serkentésére.

A kozmetikai kezelés történhet önállóan, vagy a kiváltó okok függvényében, súlyosabb eseteknél az orvosi kezelés kiegészítéseként. 

Az arcbőr ápolására minden esetben szükség van: fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, érösszehúzó hatóanyagokkal minden esetben sokat javíthatunk az arcbőr állapotán. A rosaceás arcbőr kozmetikai kezelése célzottan történik, egy kezelés során valósul meg:

  • az arcbőr alapos fertőtlenítése,
  • az értorna,
  • a felhám megújulása, oxigenizációja,
  • az arcbőr revitalizálása és nyugtatása.

A masszázson itt kevesebb a hangsúly, rövid ideig kell alkalmazni, speciális olajkomplexet használva.

Tapasztalatok alapján azok a betegek, akik a külső kezeléssel párhuzamosan vállalni tudják az immunrendszer erősítését, támogatását is, gyorsabban gyógyulhatnak.

A rosaceás bőr kezelésére elsősorban azok a termékek alkalmasak, melyek nem csupán illatanyag és színezékmentesek, de fényvédelemmel is el vannak látva. Fontos továbbá, hogy hidratálják a bőrt, miközben erősítik az érfalakat és csökkentik a bőr kipirosodását. 

A kozmetikai kezelésekkel a bőr állapota látványosan javítható, a hatás azonban csak ideiglenes lehet, ha a háttérben egyéb betegségek húzódnak meg, vagy életmódunkkal fokozzuk a panaszok súlyosbodását.

Az arcon megjelenő tünetek összefügghetnek egyéb gyomor-bélrendszeri betegségekkel, azok gyulladásával is, de a rosacea hátterében vérnyomás ingadozás, néhány esetben pedig az arcbőrön élősködő atkák is állhatnak.

Javasolt az értágulatot fokozó, vérbőséget, kipirulást okozó élelmiszerek, italok kerülése, így az alkohol, forró, erős fűszeres ételek fogyasztása nem ajánlott. 

Rosaceás bőr sminkelése

Gyakran próbálják a hölgyek bőrproblémákat sminkkel elfedni, de sok esetben egy rosaceás bőr esetén ez elég nehezen kivitelezhető maszk hatás elkerülése nélkül. Sok gyakorlást és tapasztalatot igényel a problémás bőr megfelelő sminkelésének az elsajátítása, melyben szintén segítséget nyújthat Peterman Krisztina kozmetikus. Hatásos eszköz lehet a zöld szín alkalmazása, mely a vörös szín elfedésében segítségünkre lehet, persze csak megfelelő mértékben.

Dermatica bőrgyógyászati és gyógykozmetikai központban - A rosaceás bőr kozmetikai kezelése megfelelő gyulladáscsökkentő és érösszehúzó hatóanyagokkal, bőrtípusnak megfelelő krémekkel, sminkoktatással. 

Rosaceás bőr otthoni ápolása

Bőrgyógyászati kezelés mellett fontos a rosaceás bőrt otthon is ápolni. A rosaceás bőr otthoni ápolásában fontos a kevesebb néha több elvét követni. Elengedhetetlen egy jó arclemosó, egy hidratáló és egy jó fényvédő használata. Nem árt, ha rápillantunk a termékek összetevőinek listájára, és kerüljük az irritáló összetevőket. Ne használjunk olyan kozmetikumot, amiben megtalálhatóak az alábbiak:

  • illatanyagok
  • citrusfélék
  • eukaliptusz
  • borsmenta
  • mentol
  • csodamogyoró
  • alkohol (alcohol denat.)
  • urea, kámfor

Milyen hatóanyagokat szeret a rosaceás bőr?

  • antioxidánsok 
  • növényi kivonatok (zöld tea, aloe vera)
  • C-vitamin 
  • E-vitamin 

A rosacea gyógyulása

A bőrbetegség tünetei bár makacs, vissza-visszatérő tünetek, az esetek zömében helyes bőrgyógyászati kezeléssel jól egyensúlyban tartható a betegség. A diétás tanácsok betartásával, megfelelő együttműködéssel megelőzhető a betegség végstádiuma. A bőrbetegség kezelése során, a diétás tanácsok betartása rendkívül fontos, hiszen ha az orr vagy az áll bőrének nagyfokú megvastagodása, egyenetlensége kialakul, akkor már csak komoly plasztikai műtéttel lehet a rosacea tünetei enyhíteni.

A rosaceás bőr gyakran összetéveszthető allergiás eredetű bőrbetegségekkel, aknéval, leégés tüneteivel. Ezen esetekben mindig a megfelelő kezelési módot kell kiválasztani. A pontos diagnózis felállításához kérje ki bőrgyógyász szakember véleményét, aki beazonosítja a rosacea típusát, mértékét és egyénre szabott kezelési tervet képes összeállítani.

Téma szakértői

Dr. Brezán Edina

Dr. Brezán Edina

Bőrgyógyász - kozmetológus
Dr. Vincze Ildikó

Dr. Vincze Ildikó

bőrgyógyász, kozmetológus
Dr. Szántó Hajnalka

Dr. Szántó Hajnalka

bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus

Források:
1. www.dermatology.com
2. A Rosacea patogenezise, klinikai formái, kezelése - Ovosi Hetilap, Preisz Klaudia, Kárpáti Sarolta

 

Hírek

Szemölcs az arcon? Ne próbáljuk otthon leszedni!

Szemölcs az arcon? Ne próbáljuk otthon leszedni!

Az arcon megjelenő szemölcs nagyon zavaró lehet, de ha házilagos módszerekkel kívánunk megszabadulni tőle, esetleg olyan készítményekkel próbálkozunk, amelyekkel nem szabad az arcot kezelni, sokkal nagyobb bajt is okozhatunk. A legjobb tehát, ha felkeressük a bőrgyógyászt, aki professzionális módszereket alkalmaz a szemölcs eltávolításban. A témáról dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus beszélt.

További részletek
Mi a teendő, ha otthon nem sikerül a szemölcs eltávolítás?

Mi a teendő, ha otthon nem sikerül a szemölcs eltávolítás?

Alig van olyan ember, aki ne találkozna élete során a szemölccsel, ezzel a legtöbbször vírus okozta bőrnövedékkel. Sokszor egyáltalán nem könnyű megszabadulni tőle, a házi kezelések, vény nélküli szerek nem mindig hozzák meg a kívánt eredményt. Dr. Karászi Viktória, a Dermatica bőrgyógyásza, nemi gyógyász szakorvos elmondta, mit lehet ilyenkor tenni.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Munkatársaink

Dr. Brezán Edina
Dr. Brezán Edina Bőrgyógyász - kozmetológus
Dr. Karászi Viktória
Dr. Karászi Viktória bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos
Dr. Vincze Ildikó
Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász, kozmetológus
Dr. Borbola Kinga
Dr. Borbola Kinga Bőrgyógyász - kozmetológus, klinikai onkológus
Dr. Szántó Hajnalka
Dr. Szántó Hajnalka bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus
dr. Medgyesy Gábor
dr. Medgyesy Gábor sebész
dr. Csapó Zsolt PhD
dr. Csapó Zsolt PhD sebész

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK