Most már elkerülhetetlenül itt a tavasz, ami sokkal több napsütést, de szelet, esőt is hozhat és amire éppen e változékonyság miatt érdemes felkészíteni az arcbőrt, különösen, ha esetleg aknékkal is küzdünk. Peterman Krisztina, a Dermatica mesterkozmetikusa, gyógykozmetikusa adott tanácsokat.
Előrelátó nőknek és férfiaknak érdemes felkészíteni a bőrüket, az arcbőrüket az erősebb tavaszi napsütésre. A tiszta, felkészített arcbőr ugyanis jobban viseli a napot, a szabad levegőt. Az erősen mitesszeres, pattanásos bőr esetében ugyanis előfordulhat, hogy az aknék begyulladnak a nap hatására, illetve úgymond besülnek. Az így keletkezett hegek pedig akár tartós nyomokat is hagyhatnak maguk után. Vagyis ha valaki szép, egyenletes arcszínre vágyik, érdemes idejében ellátogatni a kozmetikushoz.
- Enyhébb esetben akár jót is tehet a napfény a pattanásos bőrnek, de sokszor ez közel sem elegendő. Kitágult pórusok, aknés hegek, fokozott faggyútermelés esetében a speciális kozmetikai kezelések hozhatnak jó eredményt, de tudni kell, hogy ezek kúrában a leghatékonyabbak. A gyulladt, pattanásos bőr tisztítását, a mitesszerek eltávolítását olyan alapvető lépésként kell értelmezni, amely lehetővé teszi, hogy a felpuhított bőrön, a kitáguló pórusokon keresztül megtisztíthassuk a gyulladt aknés területet. Ha ez megtörtént, választhatunk az egyes célzott kezelések közül – ismerteti a szakember.
Jó eredmények érhetők el ózonkezeléssel, amely baktériumölő és mély fertőtlenítő hatása miatt kiválóan alkalmas a pattanásos bőr, tág pórusú arcbőr, seborrhoeás bőr kezelésére. Beválhat az aknelámpás kezelés is, amelynek fénysugarai kék és piros színűek. Mindkét fény hullámhossza az UV-fény tartományán kívül esik, bőrkárosodás veszélye nélkül, biztonsággal alkalmazható. Az aknelámpának is több változata létezik; vizsgálatok alapján a legjobb hatás eléréséhez fontos, hogy a lámpa működése közben mindkét fénytípus érje az arcot, vagy a kezelni kívánt testrészt. A hatás ugyanis csak így lehet teljes: a piros a gyulladást csökkenti, az új sejtek növekedését serkenti, a kék pedig a baktériumok elpusztításáért felel.
A mélyhámlasztásról sokan a bőr fiatalítására gondolnak, és ez az eljárás valóban remek eredményeket ígér a korai ráncképződésre hajlamos, élettelen, idősödő bőr esetében. Ugyanakkor a kezelés beválik a tág pórusú, seborrhoeás bőr korrekciójára, a fakó, sápadt, rossz keringésű bőr élénkítésére és akár a pattanásos, aknés hegek, májfoltok, szeplők eltüntetésére is.
- A mélyhámlasztás történhet kémiai vagy szintetikus hámlasztó hatóanyagokkal és gyógynövények segítségével is. Ez utóbbi kétalkalmas kezelésből áll, amelyek során az alkalmazott hatóanyagok és a kíméletes, apró formátumban lévő gyógynövénykeverék bőrbe masszírozásának hatására a régi bőrréteg néhány nap alatt egyenletesen leválik. Ebben az időszakban az arctisztításhoz speciális készítményeket kell használni, amelyek befolyásolják a zajló folyamatot – mondja Peterman Krisztina, a Dermatica mesterkozmetikusa, gyógykozmetikusa. - Mivel mind a szintetikus anyagokkal, mind a gyógynövényekkel végzett mélyhámlasztás egy korpázó és lemezes hámlást előidéző beavatkozás, fontos, hogy a kezelések alatti néhány hétben lehetőleg ne érje fényterhelés a bőrt, ezért jó, ha ilyenkor keveset tartózkodunk a szabadban.
Forrás: Dermatica (www.dermatica.hu)
Helyszín:
1015 Budapest, Ostrom utca 16. (a Széll Kálmán térnél)
Rendelés típusa:
További véleményekKrisztit tanuló kora óta ismerem. Nagyon kedves , aranyos, megbízható, kiváló szakember. Örülök, hogy egymásra találtunk.
Amikor a csípős, hideg időben belépünk egy fűtött szobába, természetes, ha kicsit kipirulunk. Azonban, ha szokatlan és nem múló pirosság jelenik meg az orron, az orcákon, érdemes bőrgyógyásszal ellenőriztetni az okát, ugyanis, ha rozáceáról van szó, a korán megkezdett kezelés megakadályozhatja a súlyos állapot kialakulását. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyász-kozmetológusa mutatta be, milyen tünetekre kell felfigyelni és mit lehet tenni a „karfiol orr” megelőzéséért.
Ki ne szeretne a legjobb formájában lenni a nyaralás alatt, és ki ne vágyna rá, hogy visszatérve minél tovább megőrizze a sugárzását? De vajon mire kell figyelniük a problémás, érzékeny, pattanásos, rozáceás bőrűeknek? Milyen kozmetikai kezelést érdemes elvégeztetni a nyaralás előtt és mivel teszünk a legjobbat a vakáció után? Peterman Krisztina, a Dermatica – Prima Medica kozmetikus mestere, szépségterapeuta válaszolt a kérdésekre.