Mi micsoda a kozmetikai termékekben?

Mi micsoda a kozmetikai termékekben?

Peterman Krisztina Módosítva: 2019.04.17 08:45

A kozmetikumok összetevői közt sok rövidítés, idegen nyelvű, vagy csak a kémiában jártas egyének számára felismerhető név szerepel. Kozmetikus szakértőnket gyakran előforduló komponensek beazonosítására kértük.

Káros, vagy csak nem ismerjük?

A lista olyan hosszú, hogy lehetetlen volna egy írásba sűríteni az összes alkotóelem bemutatását, ezért csak három összetevőt választottunk. A hatóanyagok ismertetésében Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa volt segítségünkre. Az egyénre szabott kozmetikumok híve vagyok, így fontos, hogy minden összetevő hatását pontosan ismerjem, így tudom elkészíteni az adott bőrtípusnak leginkább megfelelő készítményeket – magyarázza Krisztina. Tapasztalatom szerint sok tévhit kering a köztudatban, emiatt fordulhat elő, hogy alaptalan félelmek miatt mondunk le egy-egy valóban hatásos kezelésről, vagy termékről. Emellett persze vannak olyan hatóanyagok is, melyeket egyértelműen kerülni kell, de ha bizonytalanok vagyunk, kérjük inkább szakember segítségét.

 

PEG

A polietilén glikol olyan adalékanyag, melynek több alszármazéka van, ezeket számokkal jelölik. Felhasználása megosztja a közvéleményt, bőrre gyakorolt hatása miatt gyakran kerül viták középpontjába. Konkrét mérgező hatása ugyan nincs, de úgy tartják, hogy a kőolajból szintetizált vegyületek nem tesznek jót a bőrnek. Ez azonban nem minden esetben igaz, a PEG-ek egy részét ugyanis természetes olajokból - például mandula, ligetszépe, kókusz – készítik.

Hatása:

  • a kozmetikumokban található PEG-ek a bőrt áteresztővé teszik, így könnyebben bejutnak a hasznos – és az esetleges káros anyagok is.
  • sűrítő, állományjavító, nedvességmegtartó, így megakadályozza, hogy a kozmetikum a tégelyből elpárologjon, vagy kiszáradjon.

 

Paraffinum liquidum

Sokan vitatják az ásványi olajokból készült termékek kozmetikai felhasználásának létjogosultságát. A paraffinum liquidum kőolajszármazék, pakurából nyerik. A kozmetikai ipar fontos alapanyaga, felhasználása sűrűségétől függ. A következőkben összegyűjtöttük a paraffin pozitív és negatív hatásait.

 

Hatása:

Nem szívódik fel, mert nem bőrrokon.

Ez a tulajdonsága azonban kimondottan előnyére válik, ha naptejekbe kerül és így biztosítja a vízlepergető hatást.

 

A bőrön vízzáró réteget képez.

Az előbbiekben említett naptejek mellett ezért hideg, szeles időben is jó hasznát vesszük, így ugyanis az időjárás viszontagságainak ellenálló krémet kaphatunk.

 

Elzárja a pórusokat, mitesszereket képez.

Sokan nem fordítanak kellő figyelmet az esti bőrápolásra. Ez a kellemetlen mellékhatás megelőzhető, ha lefekvés előtt alapos lemosást követően arctej és tonik használatával eltávolítjuk szennyeződéseket, naptejet, a védőkrémet, sminket.

Nem engedi lélegezni a bőrt.

Így csökkenti a láthatatlan vízleadást, késlelteti az öregedést.

Bőrgyulladást idézhet elő.

Egyéntől függően ez bármilyen összetevőnél előfordulhat. A natúrkozmetikumokban található illóolajokra is jelentkezhet érzékenység.

 

Propylparaben

Kémiai vegyület, tartósítószer. Gomba- és vírusellenes hatása van, így meggátolja a penészedést is, valamint szavatosságot biztosít a terméknek.

Míg az előző két anyag megítélése lehet változó, a propylparabenek egy csoportja egyértelműen a káros összetevők közé sorolandó. A parabének a kozmetikumok egyik leggyakrabban allergiát és gyulladást okozó alkotóelemei. Az Európai Bizottság fogyasztóvédelemmel foglalkozó tudományos bizottsága 2010-ben hozta nyilvánosságra jelentését a parabének kockázatairól. Eszerint csak a hosszabb láncú szénvegyületek jelenthetnek veszélyt, mivel ösztrogénszerű viselkedésük következtében károsíthatják a hormonrendszert. Az etil-metilparabének viszont adott koncentrációban biztonsággal alkalmazhatóak.

Téma szakértője

  • Peterman Krisztina

  • Szakterületek:
    • kozmetikőr, kozmetikus mester, szépség terapeuta
  • Specialitások:
    • problémás / érzékeny bőr hatékony kezelése
    • pattanásos bőr hatékony kezelése
    • régi pattanásnyomok eltüntetése
    • bőratkás bőr kozmetikai kezelése
    • rozáceás bőr kozmetikai kezelése
    • ráncos-, száraz bőr kezelése

     

    Vélemények munkatársunkról »

     

    Helyszín:  

    1015 Budapest, Ostrom utca 16. (a Széll Kálmán térnél)

     

    Rendelés típusa:

    • Személyes konzultáció

     

    Bejelentkezés telefonon: +36 20 209 9939

Orvos válaszol

Kedves Krisztina!

Bőrproblémámmal fordulnék Önhöz segítségért.
39 éves nő vagyok és már évek óta küszködök a nyakamon, dekoltázsomon,hátamon, karomon lévő kicsi gennyes tetejű pattanásokkal, illetve kemény, szúrós tetejű (talán) mitesszerekkel.Ilyenkor nyáron nagyon sok jelenik meg, ha hűvösebb az idő nem annyira drasztikus. Felkerestem már több bőrgyógyászt is, kezelték kívülről, belülről, de nagyobb javulást egyik sem hozott.
Nagyon sok kellemetlen percet okoztak már nekem, főleg így nyáron, amikor nem dughatom el őket.
Nagyon bízom a segítségében!
Tisztelettel:
Bohács Beáta

Peterman Krisztina
Peterman Krisztina kozmetikus
Kedves Beáta,

Látatlanban a leírás alapján ez egy szarúsodási rendellenesség. Napos időben fokozott a szarusodás rosszabb időben kevésbé gyors. Úgy ahogyan ennek megfelelően észlelte is a tüneteket. A probléma oka ismeretlen. kezelése tüneti : koptatás, hámlasztás, puhítás, hidratálás. Ezek közül van, amit csak orvos ajánlhat és van, amit otthon megcsinálhatunk magunknak is.
Általában elmondható,hogy a sós tengeri víz, a belőlük készült kozmetikumok jó hatásúak. Irány a tenger, ha nem akkor a fürdővízbe 2-3- kanálnyi sót tegyen. Ebbe fürödjön naponta 10 percet minimum. A tusolást akkor inkább mellőzze.
Van egy test zselé ami kiegyensúlyozza a bőr egyes hasonló problémáit. Mielőtt ajánlanám jó lenne 1x látnom a tüneteit. Kérem keressen meg ha van rá módja.
Üdvözlettel : Peterman Krisztina

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Empatikus

Krisztit hosszabb idő óta ismerem. Úgy szakmai munkáját és emberi magatartását is nagyra becsülöm. Nagy empátiával viseltetik vendégeivel és készséges a külön kívánságok teljesítésében. Kedves és közvetlen ember, kitűnő minőségű anyagokkal dolgozik. Engem minden alkalommal újjá tud varázsolni testileg és lelkileg is.

További vélemények

Hírek

Zavaróan izzad nyáron? Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

Zavaróan izzad nyáron? Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

A nyári melegben jelentkező izzadás teljesen természetes, hiszen a szervezet így hűti magát. Vannak azonban olyan esetek, amelyek túlmutatnak a normális mértéken vagy legalábbis nagyon zavaróak. Hiperhidrózisról akkor beszélünk, amikor az izzadás mértéke már nem áll arányban a hőmérséklettel vagy a fizikai aktivitással, és a mindennapi életet is zavarja. Dr. Para Szabolcs, a Dermatica – Prima Medica neurológusa sorolta azokat a jeleket, amelyek hiperhidrózisra utalhatnak és beszélt a hosszú távú megoldás lehetőségéről is.

További részletek
Uszodaszemölcs: mit tehetsz a gyakori gyerekkori fertőzés ellen?

Uszodaszemölcs: mit tehetsz a gyakori gyerekkori fertőzés ellen?

Azon gyerekek között, akik nyári úszótáborban voltak, sokat strandoltak, illetve akár az év során járnak uszodába, gyakorinak számít az uszodaszemölcs nevű vírusos bőrbetegség. A rossz hír, hogy nagyon könnyen terjedő szemölcstípusról van szó, a jó hír pedig, hogy ha valaki egyszer már átesett a fertőzésen, általában védettséget szerez. Mi lehet az oka azonban a visszatérő vírusfertőzésnek? Hogyan lehet megszabadulni a félgömb alakú kinövésektől, amelyek jellemzően csoportosan jelennek meg? Dr. Karászi Viktóriát, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyászát kérdeztük.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Munkatársaink

Dr. Vincze Ildikó
Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász, kozmetológus
Dr. Brezán Edina
Dr. Brezán Edina Bőrgyógyász - kozmetológus
Dr. Karászi Viktória
Dr. Karászi Viktória bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos
Peterman Krisztina
Peterman Krisztina kozmetikőr, kozmetikus mester, szépség terapeuta
Dr. Szántó Hajnalka
Dr. Szántó Hajnalka bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus
dr. Medgyesy Gábor
dr. Medgyesy Gábor sebész

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK