Kellemetlen, zavaró, kívülállók könnyen összetéveszthetik a korpával, az érintettek ezért sok mindent kipróbálnak, ami megszüntetné a tüneteket. A fejbőrön jelentkező pikkelysömör kezeléséhez dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, a Dermatica orvosának tanácsait kértük.
A viaszfehér, pikkelyesen, foltokban hámló tünetek a pikkelysömör jelei. Az első tünetek bármilyen életkorban megjelenhetnek, leggyakrabban 20-30 év között jelentkeznek. A könyök és a térd területe mellett a betegség gyakran a körmökön és a hajas fejbőrön is elváltozásokat okoz. A vöröses, vaskos pikkelyes foltokat akár fésülködés vagy samponozás közben is könnyen felsérthetjük, ilyenkor vérezni kezdhetnek. A bőr hámlása miatt leváló rétegek miatt a pikkelysömör tünetei hasonlóak a korpához, de különböző kezelésre van szükség.
Hidratáló és gyulladáscsökkentő krémekA fejbőr ápolására nem minden esetben megfelelőek az egyéb testrészeken, pikkelysömörös tünetek ellen bevált készítmények. Itt fontos, hogy a tüneteket úgy csökkentsük, hogy közben lehetőleg elkerüljük a fejbőr túlzott zsírosodását, illetve a nem kívánatos hatóanyagok fokozott felszívódását. A bőr hidratálására és a gyulladás csökkentésére ezért könnyebb formulákat, gél, hab, oldat vagy sampon állagú készítményeket vethetünk be. Léteznek speciális pakolások is, amelyeket éjszakára kell a fejbőrbe masszírozni, majd reggel lemosni.
A pikkelysömörös tünetek tulajdonképpen a bőr felgyorsult hámképződése miatt jönnek létre, ez okozza, hogy bizonyos területeken a bőr megvastagszik. A bőrt gyengéden hámlasztani szalicilsav tartalmú samponok használatával tudjuk, ezeket rendszeresen javasolt alkalmazni, hogy a hámréteg megvastagodását elkerüljük. Vékonyabb plakkok esetében a szelén-szulfid tartalmú samponok is eredményesek lehetnek.
A pikkelysömörös fejbőr egyik legkellemetlenebb tünete, az olykor szűnni nem akaró viszketés. Jobb napokon alig vesszük észre, máskor egész nap csak vakargatnánk az égő, viszkető részeket. Ezt azonban javasolt elkerülni, mivel a bőrt így könnyen felsérthetjük, ami után nemcsak a vérzés lesz kellemetlen, hanem fertőzéseket is könnyen átvihetünk egyéb bőrfelszínekről. Ha rendszeres problémánk a viszketés, akkor kérjük szakember segítségét a megfelelő készítmény megtalálásához. A bőr hidratálása mellett az érintett terület gyulladáscsökkentése is segít enyhíteni a viszketést.
Amennyiben a pikkelysömör kiterjedt bőrfelületen jelentkezik, illetve helyi készítményekkel nem sikerül tünetmentesíteni, akkor belső gyulladáscsökkentő szerek, illetve fényterápiás kezelések alkalmazására is sor kerülhet. A pikkelysömör jelenleg teljesen nem gyógyítható, de kezelhető krónikus betegség. Személyre szabott, korszerű terápia segítségével tartós tünetmentesség is elérhető, illetve az említett szövődmények kockázata minimálisra csökkenthető.

Rendelés típusa:
Rendelési helyszín:
Teljes teszttérképes anyajegyszűrésre csak a hétfői rendelésen van lehetőség!
Tájékoztatjuk kedves pácienseinket, hogy 100 vagy 100+ anyajegy esetén teljes teszttérképes anyajegyszűrésre két egymás utáni időpontot kell foglalni.
További véleményekMagasszintű orvosi ellátást kaptam, külön köszönöm dr.Vincze Ildikó lelkiismeretes munkáját, empátiáját.
Amikor a csípős, hideg időben belépünk egy fűtött szobába, természetes, ha kicsit kipirulunk. Azonban, ha szokatlan és nem múló pirosság jelenik meg az orron, az orcákon, érdemes bőrgyógyásszal ellenőriztetni az okát, ugyanis, ha rozáceáról van szó, a korán megkezdett kezelés megakadályozhatja a súlyos állapot kialakulását. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyász-kozmetológusa mutatta be, milyen tünetekre kell felfigyelni és mit lehet tenni a „karfiol orr” megelőzéséért.
Ki ne szeretne a legjobb formájában lenni a nyaralás alatt, és ki ne vágyna rá, hogy visszatérve minél tovább megőrizze a sugárzását? De vajon mire kell figyelniük a problémás, érzékeny, pattanásos, rozáceás bőrűeknek? Milyen kozmetikai kezelést érdemes elvégeztetni a nyaralás előtt és mivel teszünk a legjobbat a vakáció után? Peterman Krisztina, a Dermatica – Prima Medica kozmetikus mestere, szépségterapeuta válaszolt a kérdésekre.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Központunk nyitvatartása 2025.december 24 – 2026. január 4. között az alábbiak szerint alakul:
Laborvizsgálatok: 2025. december 29 – 31. között, minden hétköznap 08.00 és 14.00 óra között, az alábbi helyszíneken:
Amennyiben kérdése lenne, keressen minket telefonon +36 70 977 0752 vagy e-mailben info@dermatica.hu!
2026. január 5-étől szeretettel várják Önöket a megszokott rendelési idővel.Online bejelentkezés
Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánunk!