Pattanásos bőr? Szteroid is okozhatja

Pattanásos bőr? Szteroid is okozhatja

Dr. Borbola Kinga Létrehozva: 2019.08.26 Módosítva: 2020.07.08

A szteroide acne vagyis a szteroid okozta pattanás ugyanúgy néz ki, mint egy „normál” pattanás, mindössze a kiváltó ok különbözik a két típusnál. Dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus a főként fiatalokat érintő problémáról és annak kezeléséről beszélt.

Ez lehet a vényköteles és a „testépítő” szteroid következménye is

Bár az összefüggés még nem teljesen ismert, az biztos, hogy mind a gyógyszerként elrendelt, mind az izomépítéshez használt szteroidok okozhatnak pattanásokat, és más bőrproblémákat.  A kettő közt azért van különbség.
A szteroid okozta pattanás bőrgyógyász segítségével kezelhető.A vényköteles szteroidokat elsősorban gyulladáscsökkentőként szokás elrendelni. Az ezáltal okozott aknék nem a szedés elkezdése után azonnal jelennek meg, általában néhány hét szükséges a kialakulásukhoz. Tipikusan a mellkason és a háton, ritkábban az arcon bukkannak fel. Azt hogy egyáltalán megjelennek-e – ez ugyanis nem minden esetben van így -, számos tényező befolyásolhatja, mint például az életkor, a szteroid kezelés időtartama és az alkalmazott dózis, illetve a pattanásosságra való hajlam.
Az izomépítéshez használt úgynevezett anabolikus szteroidok szedése az orvos által rendelt gyógyszerrel szemben kifejezetten nem ajánlott, ugyanis az aknék jóval nagyobb arányú megjelenésén túl számos további egészségi kockázatot is hordoz magában a nem ellenőrzött és nem rendeltetésszerű használat.

Hogyan kezelhető a szteroid akne?

- Első körben olyan, nem vényköteles szerekkel érdemes próbálkozni, mint a benzoil peroxid és a szalicilsav. Előbbi antiszeptikus hatása miatt elpusztítja azokat a baktériumokat, amelyek a pattanások megjelenéséért felelősek. A szalicilsav egy másik, recept nélkül bevethető szer, amely leszárítja a bőr felszínét és eltávolítja az aknés felületi sebeket. Ezeket a készítményeket bármely testrészen lehet alkalmazni, ahol a pattanások megjelentek, de nem érdemes kombinálni őket, mert az további irritációt okozhat – ismerteti dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus. – Más esetekben néhány hétig szájon át szedhető antibiotikumos kezelés is előírható, bár ez nem jelenthet hosszútávú megoldást. Súlyos pattanásosság retinoid tartalmú szereket rendelhetünk el, melyeknél már fontos a hatóanyag-tartalom pontos meghatározása és az, hogy csak az előírt mennyiséget alkalmazza a páciens, terhes és szoptatós anyák pedig nem is használhatnak retinoid tartalmú készítményeket. Továbbá fontos a fényérzékenyítő hatásával is számolni! Mind az antibiotikumos, mind a retinoidos készítményeket külsőleg (lokálisan) és belsőleg (szájon át szedve) is alkalmazhatjuk.

Mit tehetünk a megelőzésért?

A pattanás kezelésének számos bőrgyógyászati lehetősége van. Az első és legfontosabb tudnivaló, hogy a szteroidokat csakis orvosi utasításra szedjük be, teljesítményfokozó hatásuk mellett ugyanis számos, a pattanásos bőrnél jóval súlyosabb egészségkárosító hatással bírnak, ha nem rendeltetésszerűen alkalmazzuk őket.
Ugyanakkor azok, akik valóban fontos ok miatt, elrendelés szerint szednek szteroidot, tehetnek néhány megelőző intézkedést az aknék kialakulása ellen. Például a kezelés alatt kerülik az olajos, zsíros kozmetikai termékeket, amelyek eltömíthetik a pórusokat, és esetleg elkezdenek kifejezetten pattanás elleni kozmetikumokat használni. Az azonban nagyon fontos, hogy a pattanások megjelenése, mint esetleges mellékhatás nem lehet ok az elrendelt szteroid kezelés önkényes befejezésére. Amennyiben a bőrpanaszok nagyon zavaróak, érdemes erről mind a terápiát elrendelő orvossal, mind a bőrgyógyásszal konzultálni és végiggondolni az esetleges gyógyszerváltás, vagy dermatológiai kezelés lehetőségeit.

Forrás: Dermatica (www.dermatica.hu)

Téma szakértője

  • Dr. Borbola Kinga

  • Szakterületek:
    • Bőrgyógyász - kozmetológus, klinikai onkológus
  • Specialitások:
    • anyajegyszűrés
    • szépészeti bőrgyógyászat
    • bőrrák gyanú kivizsgálása
    • melanoma szűrés
    • hyperhidrosis
    • gyermek és felnőtt ellátás (6éves kor felett)

     

    Vélemények munkatársunkról>>>

     

    Rendelés típusa:

    • Személyes, rendelői vizit

     

    Rendelési helyszín:

    • 1015 Budapest Ostrom u. 16. (a Széll Kálmán térnél)

     

    Bejelentkezés a doktornőhöz »

Orvos válaszol

Üdv!
3 hete bőrgyógyásznál jártam, perioralis dermatitis-t diagnosztizált, (2-3 évente ki szokott újulni ez a betegség nálam, eddig mindig sikerült sikeresen gyógyítani), Cutivate krémet írt fel a bőrgyógyász, 3 nap alatt teljesen el is múltak a tünetek, azért még használtam 1 hétig, most abbahagytam és nem csak a szám körül, hanem az egész arcomon, főként a szemem között, homlokomon, sőt még a szemem sarkában is megjelentek az apró kis pattanásszerű hólyagok. Mi a teendő ilyenkor?

Kedves Adrienn!
Kérem, jöjjön el rendelésemre. Csak úgy tudok segíteni, ha látom a "pattanásokat", bőrét, ha at tudjuk beszélni a kórelőzményét.
Üdvözlettel
Dr. Garaczi Edina

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Kedves

Nagyon elégedett voltam a kiváló szakorvosi ellátással, empatikus, páciens-központú vizsgálattal és konzultációval. A Doktornőnek külön köszönom a kedvességét!

További vélemények

Hírek

Még a gyakori nemi fertőzéseket is fontos kezelni

Még a gyakori nemi fertőzéseket is fontos kezelni

Az STD, vagyis a nemi úton terjedő betegségek jelenléte még mindig sokakban feszengést okoz, ami miatt szégyellnek orvoshoz fordulni. Holott a szakszerű kezeléssel nem csak a kellemetlen tünetektől lehet gyorsabban megszabadulni, de a kiújulás, a továbbfertőzés is megelőzhető lehet. Dr. Karászi Viktória, a Dermatica bőrgyógyásza, nemigyógyász szakorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyakori nemi betegségeket nem csak a kicsapongó életet élők kaphatják el, de bárki, aki él szexuális életet.

További részletek
3 gyakori bőrgyógyászati ok a hajhullás mögött

3 gyakori bőrgyógyászati ok a hajhullás mögött

A hajhullás olyan tünet, amit a legtöbb érintett nagyon nehezen visel – érthető módon a nőknek különösen nehéz ezt megélniük, éppen ezért ők azok, akik gyakrabban fordulnak emiatt orvoshoz. Dr. Karászi Viktória, a Dermatica bőrgyógyásza, nemigyógyász szakorvos a gyakori bőrgyógyászati okokra és a szakszerű kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Munkatársaink

Dr. Brezán Edina
Dr. Brezán Edina Bőrgyógyász - kozmetológus
Dr. Karászi Viktória
Dr. Karászi Viktória bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos
Dr. Vincze Ildikó
Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász, kozmetológus
Dr. Borbola Kinga
Dr. Borbola Kinga Bőrgyógyász - kozmetológus, klinikai onkológus
Dr. Schmidt Emese
Dr. Schmidt Emese bőrgyógyász, klinikai onkológus
Dr. Szántó Hajnalka
Dr. Szántó Hajnalka bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus
dr. Medgyesy Gábor
dr. Medgyesy Gábor sebész
dr. Csapó Zsolt PhD
dr. Csapó Zsolt PhD sebész

Prima Medica Egészségközpontok

Tisztelt Pácienseink!

Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!

A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!

Köszönettel:

Prima Medica Egészségközpontok