5 meglepő tény a felnőttkori pattanások okairól

5 meglepő tény a felnőttkori pattanások okairól

Peterman Krisztina Módosítva: 2020.09.02 12:02

Ha már a 30-as éveinkben járunk, nem hitegethetjük tovább magunkat, jóval túlhaladtuk a tinédzserkori pattanások idejét. Nem foghatjuk tehát a hormonok tombolására, ha még mindig rendületlenül küzdünk a bőrhibákkal, hanem meg kell végre keresni a probléma gyökerét.

Rossz genetika, vagy rossz szokások?

Peterman Krisztina, a problémás bőr kezelésére specializálódott Dermatica mesterkozmetikusa szerint a pattanásosságra való hajlamot valóban örökölhetjük. Ha tudjuk, hogy a szüleink is küzdöttek a bőrhibákkal felnőttként, akkor sajnos nagyobb a valószínűsége, hogy a mi bőrünk sem lesz makulátlan ennyi idősen. Azt azonban ne felejtsük el, hogy csak a hajlamot és a zsírosabb bőrtípust örököljük. Helyes bőrápolási szokásokkal és rendszeres kezeléssel sokat tehetünk a bőr állapotáért.

Na de mi a helyzet mégis a hormonokkal?

Serdülőkorban a hormonális változások hatására megnő a faggyútermelődés, a zsírosabb bőr pórusai könnyebben eltömődnek, részben ez is okozza ebben a korban a bőrhibák megjelenését. A hormonok később is hatással vannak a bőrünk állapotára, így például a menstruáció környékén és a változókor idején is megváltozhat a bőr állapota, gyakrabban jelentkeznek ilyenkor bőrhibák.

Fogamzásgátló és pattanások

A hormonális okok miatt megjelenő pattanások kezelésére bevált módszer a fogamzásgátlók szedése. Ez azonban nem lehet végleges megoldás, hiszen ha előbb nem is, a családtervezés idején biztosan mindenki abbahagyja a szedését. A helyzet ilyenkor sok esetben még rosszabb, mint előtte – mesél tapasztalatairól Krisztina. A hormonális ingadozás miatt a fogamzásgátló elhagyásának időszakában nagyon sokan küzdenek gyulladt pattanásokkal, ez az állapot akár hónapokig is eltarthat. Ilyenkor nagy türelemre van szükség, de megfelelő kezelésekkel a bőrt újra egyensúlyba tudjuk hozni és a bőrhibák is szépen letisztulnak.

Smink, stressz és dohányzás

A túl olajos kozmetikumok elzárhatják a pórusokat, ami mitesszerek, pattanások megjelenéséhez is vezethet. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy számunkra melyik termékcsalád kozmetikumai lennének a megfelelőek, akkor kérjük kozmetikus segítségét a bőrtípusunknak megfelelő, kellemetlen „mellékhatásokat” nem okozó készítmények választásához. Talán észrevettük már, hogy stresszesebb időszakokban, vizsgák, munkahelyi konfliktusok miatt is pattanásosabb lehet a bőr, de a dohányzás is hajlamosító tényező.

Bőratka a felnőttkori pattanások okozója?

A bőratka egy apró, szabad szemmel nem látható élősködő, mely a szőrtüszőkben él és faggyúval táplálkozik. Kutatások szerint jelenléte fontos szerepet játszik a pattanások kialakulásában. A fokozott faggyútermelődés mellett a rossz higiéniai környezet is kedvező életfeltételeket biztosít az elterjedéséhez. Peterman Krisztina szerint nem lehetetlen megszabadulni tőlük, de kitartó, több hónapos odafigyelésre van hozzá szükség. Az egyes atkák életciklusa ugyan mindössze 14-28 nap, ám mivel igen gyorsan szaporodnak, a folyamatos utánpótlásuk biztosított. Ebbe a folyamatba a bőrflóra helyreállítását célzó kozmetikai kezeléssel, speciális hatóanyagokkal tudunk beavatkozni, így gyakorlatilag a megmaradásukhoz kedvezőtlen életfeltételeket teremtünk. Annak érdekében, hogy megelőzzük a panaszok kiújulását, egy teljes kúrát érdemes végig csinálni, ami megközelítőleg három hónapot vesz igénybe. 

Téma szakértője

  • Peterman Krisztina

  • Szakterületek:
    • kozmetikőr, kozmetikus mester, szépség terapeuta
  • Specialitások:
    • problémás / érzékeny bőr hatékony kezelése
    • pattanásos bőr hatékony kezelése
    • régi pattanásnyomok eltüntetése
    • bőratkás bőr kozmetikai kezelése
    • rozáceás bőr kozmetikai kezelése
    • ráncos-, száraz bőr kezelése

     

    Vélemények munkatársunkról »

     

    Helyszín:  

    1015 Budapest, Ostrom utca 16. (a Széll Kálmán térnél)

     

    Rendelés típusa:

    • Személyes konzultáció

     

    Bejelentkezés telefonon: +36 20 209 9939

Orvos válaszol

Kedves Szakértő,

Szeretnék tanácsot kérni, hogy mivel tehetném a gyantázást kevésbé fájdalmassá? Időpontom van kozmetikushoz, de eddig mindig borotváltam a lábszáramat és azt olvastam, hogy a hosszabb ideig borotvált bőrfelületen fájdalmasabb a gyantázás. Eléggé tartok tőle, mert a fájdalomtűrő küszöböm alacsony és nem akarok nyüszíteni a kezelés alatt. Utána olvastam, hogy mit tehetnék, de amit az egyik helyen javasolnak, azt a másik helyen már nagyon ellenzik, ezért kicsit összezavarodtam. Érzéstelenítő krém használhat esetleg? Vagy előtte egy langyos fürdő, hogy a pórusaim kitáguljanak?
Mit tehetek a kezelés után, hogy a bőröm gyorsabban regenerálódjon, főleg akkor, ha esetleg a hámréteg is sérül közben?

Köszönettel: Orsi

Peterman Krisztina
Peterman Krisztina kozmetikus
Kedves Érdeklődő,
Először is elnézést kérek a megkésett válaszért..
A lábszárgyanta nem fáj annyira, hogy nyüszíteni kéne. A helyi érzéstelenítő egy kis tubus 10.000 Ft és plusz 20 perc. Szerintem felesleges. Nem szükséges félned. A kozmetikusod fog használni biztos előkezelőt és utókezelőt is. Ő fogja tudni mi való a bőrre ilyenkor. Te csak növeszd meg minimum fél cm-re a szőrt, hogy bele tudjon ragadni a gyantába.
Manapság már vannak multiflex típusú gyanták amivel jelentősen csökken a fájdalom az érintett felületen. Valamint nem okoznak hámhiányt még akkor sem, ha 2x3x vissza kell kenni a gyantát a megerősödött szőrszálakra. Kb. 3 alkalom gyantázás után pedig vissza gyengülnek a szálak ha nem fogsz közben borotválni.
A gyors regenerációért alkalmazhatsz otthon regeneráló krémeket, olajokat,testápolókat,zseléket,tejeket. Meglehetősen széles a paletta.
Mindenesetre aznap és másnap ne napoztasd, szoliztasd a frissen gyantázott területet, mert nem használna.

Szép és selymes lábakat :))
kozmetikus Kriszti

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Empatikus

Krisztit hosszabb idő óta ismerem. Úgy szakmai munkáját és emberi magatartását is nagyra becsülöm. Nagy empátiával viseltetik vendégeivel és készséges a külön kívánságok teljesítésében. Kedves és közvetlen ember, kitűnő minőségű anyagokkal dolgozik. Engem minden alkalommal újjá tud varázsolni testileg és lelkileg is.

További vélemények

Hírek

Mikor kell eltávolítani a bőrkinövést?

Mikor kell eltávolítani a bőrkinövést?

A bőrkinövések, például fibrómák, szemölcsök többsége jóindulatú, és nem igényel orvosi beavatkozást, hacsak nem esztétikailag zavaróak vagy elhelyezkedésük miatt gyakran megsérülnek. Azonban van néhány eset, amikor mindenképpen ajánlott bőrgyógyásszal megvizsgáltatni és eltávolíttatni őket. Dr. Medgyesy Gábor, a Dermatica – Prima Medica sebésze ez utóbbiakról beszélt és az eltávolítás lehetőségeit ismertette.

További részletek
Belobbant a pikkelysömör? A tünetcsökkentés mellett a fenntartó kezelés is fontos

Belobbant a pikkelysömör? A tünetcsökkentés mellett a fenntartó kezelés is fontos

Akik pikkelysömörrel élnek, biztosan tapasztalták már, hogy hosszabb-rövidebb tünetmentes időszak után a betegség képes belobbanni és nagyon megnehezíteni a mindennapokat. A fellángolásnak számos triggere lehet, a hideg időjárástól bizonyos gyógyszerekig és nem ritkán a stresszes élethelyzetekig. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyásza éppen ezért arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy bár a tünetcsökkentés elengedhetetlen, a psoriasis fenntartó kezelése is sokat számít a jó állapot megőrzéséhez.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Munkatársaink

Dr. Brezán Edina
Dr. Brezán Edina Bőrgyógyász - kozmetológus
Dr. Karászi Viktória
Dr. Karászi Viktória bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos
Dr. Vincze Ildikó
Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász, kozmetológus
Peterman Krisztina
Peterman Krisztina kozmetikőr, kozmetikus mester, szépség terapeuta
Dr. Szántó Hajnalka
Dr. Szántó Hajnalka bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus
dr. Medgyesy Gábor
dr. Medgyesy Gábor sebész

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK