Hogyan lehet eltüntetni az aknés hegeket?

Hogyan lehet eltüntetni az aknés hegeket?

Peterman Krisztina Módosítva: 2020.10.08 11:51

Akár a kamaszkori pattanások otthoni nyomkodásainak nyomairól, vagy a nehezen gyógyuló, erősen gyulladt aknék után maradt hegekről legyen is szó, mindenképp szabadulni szeretnénk a zavaró bőrhibáktól. Az egyenetlen bőrfelszín hatékony kezeléséről Peterman Krisztina mesterkozmetikust, a problémás bőrűek kezelésére szakosodott Dermatica szakemberét kérdeztük.

Nem csak a nyomkodás miatt alakulnak ki

Az, hogy kinél milyen nyomokat hagynak maguk után a pattanások, nagyban függ a gyulladás nyomán kialakult szövetkárosodás kiterjedésétől, mélységétől, attól, hogy mennyire fertőződött el, és természetesen a bőrtípustól, örökletes hajlamtól is. Ha nem piszkáljuk feleslegesen a pattanásokat, akkor a maradandó bőr egyenetlenség, hegesedés esélye ugyan jelentősen csökken, ám az aknék nyomában így is maradhat hepehupás, egyenetlen bőrfelszín, tág pórusok és foltos bőr, pigmentáció. A zavaró, sokszor sminkkel is nehezen elfedhető bőrhibák nemcsak esztétikailag zavaróak, de az érintettek számára nagy lelki terhet is jelentenek. A mélyhámlasztás ezekre a problémákra nyújt megoldást: segítségével feszesebb, egyenletesebb bőrfelszín érhető el.

Az első lépés az arc kitisztítása

A sok gennyet tartalmazó, fájdalmas csomók, hólyagok a bőr mélyebb rétegeit is érintik, és egyértelműen gyakrabban hagynak maguk után heges nyomot – magyarázza Peterman Krisztina. Ha valakinél egy időben jelentkeznek a gyulladt pattanások, de már látszanak a hegesedés nyomai is, akkor első lépésként a bőrt ki kell tisztítani, meg kell nyugtatni, ellenkező esetben bármilyen durvább kezeléssel, akár egy erősebb masszírozással is csak növeljük a további pattanások megjelenésének esélyét, a gyulladás továbbterjedését a környező szövetek felé. Ha már nincsenek gyulladt pattanások, csak a hegektől szeretnénk megszabadulni, akkor is érdemes tisztítással kezdeni a kezelést, a mitesszerektől – ha vannak – megszabadulni.

Gyulladáscsökkentés gépekkel

A gyulladt pattanások ellen a különböző krémek, hatóanyagok mellett gépi kezeléseket is bevethetünk. Erre az egyik lehetőség az aknelámpa alkalmazása, mely kúraszerűen, meghatározott ideig alkalmazva mérsékli a gyulladást és elpusztítja a pattanásokat okozó baktériumokat is. A másik eszköz még újdonságnak számít a kozmetikában. Több kedvező hatása mellett a pattanások ellen gyulladáscsökkentőként, baktérium- és vírusölőként is alkalmazható a plazma fényterápia, mely teljes mértékben allergénmentes, nem okoz allergiás reakciót. A plazma kisülés során keletkező mikro villámok hatására több mint 200 kémiai reakció is elindul a bőrben, így például a plazma sugár hatására elpusztulnak a károsodott sejtek és ezzel egy időben stimuláló hatású is, serkenti az egészséges sejtek létrejöttét.

Mélyhámlasztás: a bőr kicserélődik

A pattanásos bőr kitisztítása, a gyulladácsökkentés után következhet az aknés hegek kezelése. Bőrünk 28-30 naponta folyamatosan megújul, a külső hámréteg leválik, hogy helyet adjon az alatta lévő új bőrrétegnek. A mélyhámlasztás ezt a folyamatot képes felgyorsítani. A kezelés során eltávolítják a bőr felső egy vagy több hámrétegét, ezzel mesterségesen előidézett regenerációra serkentve az alsóbb bőrréteget, beindítva a hámsejtképződést, illetve a bőr rugalmasságáért felelős kollagén és elasztin termelődést. A kezelés hatékony fegyver az aknék után maradt hegek ellen: a kúra végeztével a mélyedések látványosan csökkennek, a bőr felszíne és pigmentációja sokkal egyenletesebb lesz.

Már két hét alatt is látványos eredmény érhető el

A mélyhámlasztás két alkalmas kezelésből áll. Az első kezelés során alkalmazott hatóanyagok és a kíméletes, apró formátumban lévő gyógynövény keverék bőrbe masszírozásának hatására a kezelést követő néhány napon belül a régi bőrréteg egyenletesen leválik. Ez idő alatt a reggeli és esti arctisztításhoz speciális készítményeket szükséges használni, melyek a hámlasztási folyamatra hatnak, ezért ezeket más termékekkel helyettesíteni nem szabad. A hámlási folyamat egyénenként különböző lehet, de a hámló részecskék erőszakos eltávolítása minden esetben kerülendő. Az utókezelés a hámlasztást követő ötödik nap környékén történik. Ez ideig a bőrt víz nem érheti, így a hajmosás is tilos. A bőr teljes regenerációja két-három hetet vesz még igénybe, a kezelést követő 14-28. napon nyeri el a bőr a legszebb állapotát. Ezt követően, az eredmények alapján a kezeléseket meg lehet ismételni, így a hatás fokozható.

Tavaszig még elkezdheti!

A kezelés elvégzésére az őszi-téli hónapok a legideálisabbak, ilyenkor okoz a legkevesebb gondot a napfény, az UV-sugarak kerülése. Az elvékonyodott bőr az új hámréteg felépüléséig ugyanis fokozottan érzékeny a külső hatásokra, így nagy gondot kell fordítanunk a fényvédelemre. A kezelést érdemes hétvégére, szabadnapok köré időzíteni.

További híreink>>>

Téma szakértője

  • Peterman Krisztina

  • Szakterületek:
    • kozmetikőr, kozmetikus mester, szépség terapeuta
  • Specialitások:
    • problémás / érzékeny bőr hatékony kezelése
    • pattanásos bőr hatékony kezelése
    • régi pattanásnyomok eltüntetése
    • bőratkás bőr kozmetikai kezelése
    • rozáceás bőr kozmetikai kezelése
    • ráncos-, száraz bőr kezelése

     

    Vélemények munkatársunkról »

     

    Helyszín:  

    1015 Budapest, Ostrom utca 16. (a Széll Kálmán térnél)

     

    Rendelés típusa:

    • Személyes konzultáció

     

    Bejelentkezés telefonon: +36 20 209 9939

Orvos válaszol

TISZTELT DRERMATICA!
A PANASZOM A KÖVETKEZŐ;A FÜLEM ALATT A NYAKAMON A CIKLUSOM KÖZEPÉN TELE VAGYOK PATTANÀSOKKAL.Az arcomon is van egy-két makacs a fülem előtt.Mit javasolnak?Köszönöm

Peterman Krisztina
Peterman Krisztina kozmetikus
Kedves Orsolya!
Részesítse előnyben a kénes , ichtiolos,és fertőtlenítő hatású aromaolajos készítményeket hosszabb távon. Így samponban, szappanban, tonikokban, arckrémekben . Alkalmazhat só szappant a tisztálkodáshoz, csinálhat magának otthon speciális fürdőket, borogatásokat melyek immunerősítők, bőrtisztítók,táplálók v. fertőtlenítők. Vegyen igénybe rendszeresen szaunát melynek méregtelenítő,tisztító, immunerősítő,szépítő hatása jól ismert. Keverhet ki házi pakolásokat -ezekből tucat szám van fenn a világhálón - alkalmazhat iszap és ásványi agyag maszkokat.
De ha megmutatja magát egy orvosnak, kozmetikusnak, természetgyógyásznak, ki-ki a saját módján segíteni fog. Sajnos ilyenkor végig kell zongorázni, hogy melyik a leg célra vezetőbb kezelés. Esetleg szükséges-e valamilyen vizsgálat mielőtt elkezdenek alkalmazni egy-egy gyógymódot.

Üdvözlettel,
Peterman Krisztina
gyógykozmetikus

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Kiváló szakember

Krisztit tanuló kora óta ismerem. Nagyon kedves , aranyos, megbízható, kiváló szakember. Örülök, hogy egymásra találtunk.

További vélemények

Hírek

Lipóma vagy faggyúciszta? Melyiket és miért kell eltávolítani?

Lipóma vagy faggyúciszta? Melyiket és miért kell eltávolítani?

A lipóma egy körülírt, zsírszöveti, bőr alatti csomó, amely elsősorban esztétikai problémát okozhat, de mérettől függetlenül nyomhatja az alatta lévő idegeket. A faggyúciszta (atheroma) a bőrből indul ki, bár akár a bőr alá is terjedhet. Melyiket és miért kell, vagy lehet eltávolítani, és mi erre a legjobb megoldás? Dr. Medgyesy Gábor, a Dermatica sebésze adott választ a kérdésekre.

 

További részletek
Pikkelysömör is lehet foltos hajhullás oka – így lehet megállítani

Pikkelysömör is lehet foltos hajhullás oka – így lehet megállítani

Több pikkelysömörös beteg tapasztalhatja, hogy foltokban hullik és nem nő ki a haja. Ez a rendkívül kellemetlen jelenség a plakkok nem megfelelő eltávolításával és a hegesedéssel függ össze, aminek kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni a psoriasis gondos és kitartó kezelésének jelentőségét. A részletekbe dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus avatott be.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Munkatársaink

Dr. Brezán Edina
Dr. Brezán Edina Bőrgyógyász - kozmetológus
Dr. Karászi Viktória
Dr. Karászi Viktória bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos
Dr. Vincze Ildikó
Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász, kozmetológus
Dr. Borbola Kinga
Dr. Borbola Kinga Bőrgyógyász - kozmetológus, klinikai onkológus
Dr. Szántó Hajnalka
Dr. Szántó Hajnalka bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus
dr. Medgyesy Gábor
dr. Medgyesy Gábor sebész
dr. Csapó Zsolt PhD
dr. Csapó Zsolt PhD sebész

Prima Medica Egészségközpontok