A hajhullás olyan tünet, amit a legtöbb érintett nagyon nehezen visel – érthető módon a nőknek különösen nehéz ezt megélniük, éppen ezért ők azok, akik gyakrabban fordulnak emiatt orvoshoz. Dr. Karászi Viktória, a Dermatica bőrgyógyásza, nemigyógyász szakorvos a gyakori bőrgyógyászati okokra és a szakszerű kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Ha a kefében marad néhány hajszál, attól még nem kell megijedni, hiszen napi 40-60 szál haj elvesztése még természetesnek tekinthető. Amennyiben feltűnően megnő a kihullott szálak száma és nem nő normálisan újra a haj, már érdemes utánajárni, milyen ok állhat a háttérben. Először is meg kell figyelni, milyen típusú a hajhullás: foltos vagy szétszórt (diffúz).
Bosnyák tér - 1147 Budapest, Csömöri út 18
A hajhullás, hajvesztés okának kiderítése a laborvizsgálatokon, fizikális vizsgálatokon túl nagyon alapos kikérdezésre is épül, hiszen figyelembe kell venni számos más tényezőt is, amelyek szintén okozhatják, súlyosbíthatják a helyzetet. Ilyen például:

A kivizsgálás első lépése lehet a bőrgyógyászati vizsgálat (bár van, amikor a panasz jellege miatt már első körben is endokrinológushoz fordul az érintett). Előbbi esetben három jellemző okra mindig gondolni kell: ez a pikkelysömör, a seborrheás dermatitisz és a gombás betegség.
A pikkelysömör egy krónikus autoimmun betegség, amely leggyakrabban a könyökön és a térden jelentkezik, de érintheti bármely testrészt, így például a fejbőrt is. A bőrön laposan kiemelkedő, vöröses, ezüstösen hámló pikkelyes foltok utalhatnak a pikkelysömörre, a fejbőrön pedig az ezüstös, fehéres plakkok, a vérző bőrfelület, és az esetenként jelentkező égő fájdalom. A psoriasis általában a hajas fejbőr szélein, a homloknál alakul ki, de akár az egész fejbőrt is érintheti, amelynek eredménye lehet az összefüggő, korpás „skalp”. Ez a rétegzett, hámló réteg az, amely képes megakadályozni a hajhagymák oxigénellátást, ami miatt – megfelelő kezelés nélkül – hajhullás, kopaszodás jelenhet meg.
A seborrhoeás dermatitisz egy gyulladásos állapot, ami többnyire a fejbőrön mutatkozik meg, de gyakran megjelenhet az arcon, főleg a szemöldökök közötti területen és az ún. nasolabialis redőben, a mellkason és ritkán a háton is. A zsíros, sárga foltokon túl keményebb, fehér lemezkéket, duzzadt, pirosas bőrt és néha égő, viszkető érzést is produkál az érintett területen.
A betegséggel járó hajhullás nem gyakori jelenség, és leginkább a kínzó viszketés miatti vakarás következtében jelentkezik. Nagyon ritkán, de a gyulladás érintheti a hajhagymákat is, ami szintén átmeneti hajhulláshoz vezethet. A gyulladás megfékezésével a hajvesztés általában megállítható.
A gombák közül elsősorban a tinea capitis az, amely bőrön élősködő gombafajtaként hajhullást, kopaszodást, korpásodást okozhat. Maga a gomba nem csak a hajas fejbőrön, de a szempillákon, a szemöldökön is megtelepedhet, így ott is elfordulhat azok hullása. Erre a betegségre jellemző a fejbőr viszketése, égő érzése, a foltos hajhullás (alopecia areata) és az élesen határolt, piros foltokat borító hámló réteg. Tipikus velejárója a haj töredezése, a fejbőrt érintő gyulladás miatti fájdalom. Leggyakrabban tizenéves korban fordul elő, ilyenkor jó esélye van annak, hogy nyom nélkül gyógyul és a haj újra kinő. A rosszul kezelt vagy legyengült immunrendszerű betegeknél azonban súlyosabb lehet a helyzet és a hegesedés állandósíthatja a foltos kopaszságot
- Már csak azért is fontos a hajhullás pontos okának diagnosztizálása, mert akár csak az említett három betegség is más-más kezelést igényel – ismerteti dr. Karászi Viktória, a Dermatica bőrgyógyásza, nemigyógyász szakorvos. – Minél korábbi stádiumban fordul valaki szakorvoshoz, annál jobb az esély a folyamat megállítására, visszafordítására, a kiinduló ok kezelésére.
Forrás: Dermatica (www.dermatica.hu)
Rendelés típusa:
Rendelési helyszín:
Amikor a csípős, hideg időben belépünk egy fűtött szobába, természetes, ha kicsit kipirulunk. Azonban, ha szokatlan és nem múló pirosság jelenik meg az orron, az orcákon, érdemes bőrgyógyásszal ellenőriztetni az okát, ugyanis, ha rozáceáról van szó, a korán megkezdett kezelés megakadályozhatja a súlyos állapot kialakulását. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyász-kozmetológusa mutatta be, milyen tünetekre kell felfigyelni és mit lehet tenni a „karfiol orr” megelőzéséért.
Ki ne szeretne a legjobb formájában lenni a nyaralás alatt, és ki ne vágyna rá, hogy visszatérve minél tovább megőrizze a sugárzását? De vajon mire kell figyelniük a problémás, érzékeny, pattanásos, rozáceás bőrűeknek? Milyen kozmetikai kezelést érdemes elvégeztetni a nyaralás előtt és mivel teszünk a legjobbat a vakáció után? Peterman Krisztina, a Dermatica – Prima Medica kozmetikus mestere, szépségterapeuta válaszolt a kérdésekre.