Az ekcéma hasonló tünetekkel járhat, mint a hideg miatti bőrszárazság

Dr. Karászi Viktória Módosítva: 2025.01.24 09:14

Télen sokan tapasztalhatják a viszketést, a kipirosodás a bőrükön, főként a hidegnek, szélnek kitett felületeken. Ennek számos oka lehet, de ha nem múlik könnyedén, érdemes ekcéma után is kutakodni, ami a tévhitekkel ellentétben felnőtt korban is kialakulhat. Dr. Karászi Viktória, a Dermatica bőrgyógyásza, nemi gyógyász szakorvos beszélt az okokról és a kezelés összetett lehetőségeiről .

Leggyakrabban gyermekkorban jelentkezik, de felnőttkorban is kialakulhat az ekcéma

Az ekcéma tünetei hasonlóak a téli bőrszárazsághoz.Ha a téli, hideg, szeles hónapokban pirosodik ki, viszket, húzódik, válik érdessé a bőrünk, elsősorban meg kell győződnünk róla, nem a vastag, esetleg műszálas ruhák, a lakás száraz levegője, a nem megfelelő tisztálkodó szerek okozzák-e a bőrszárazságot. Amennyiben azonban megfelelő testápolás mellett sem múlnak, esetleg romlanak a tünetek, ajánlatos a bőrgyógyászati kivizsgálás. Ekkor derülhet ki, hogy ekcémáról van-e szó.
- Sokan úgy vélik, hogy az ekcéma olyan betegség, ami mindenképpen gyermekkorban jelenik meg, de ez nem igaz. Valóban ritkábban, de felnőttkorban is elkezdődhetnek az atópiás dermatitisz tünetei, az anamnézisben felfedezhetők olyan korábbi tényezők, amelyek a hajlamot előre jelezhették, például a nagyon száraz bőr, vagy allergia, asztma, szénanátha. Ugyanakkor az esetek felében a tünetek már az első életévben jelentkeznek, és 5 éves kor előtt jobbára már megszülethet a diagnózis – ismerteti Karászi doktornő. - Az atópiás dermatitisz egy krónikus bőrgyulladás, mely bőrszárazsággal, kínzó viszketéssel jelentkezik visszatérően. A betegségnek genetikai alapja van, aminek következményeként a különböző külső és belső hatásokra a bőr kóros módon, túlzóan reagál. A fellobbanásokat azonban számos külső tényező is provokálhatja, akár a hideg, a szél, a száraz levegő is.

Szakszerű kezeléssel elérhető a tünetmentesség

- Az ekcémával kapcsolatban fel kell készülni arra, hogy az esetek döntő részében élethosszig szükséges lesz a karbantartás. A kezelés alapvető része a bőr állandó hidratálása, az elveszített zsírok, lipidek pótlása, amely tünetmentes állapotban is fontos. A helyi gyulladáscsökkentő készítmények viszonylag rövid idő alatt szüntetik meg a gyulladást, ami szinte azonnali könnyebbséget eredményez. A tünetek enyhülésekor úgynevezett immunmoduláló helyi krémeket, kenőcsöket is alkalmazunk, amelyekkel fenntartható a hosszabb tünetmentes állapot. A szakszerűen alkalmazott, biztonságos immunmoduláló szerek hosszú távon is megakadályozzák a gyulladásos folyamatok kialakulását, anélkül, hogy a bőr szerkezetét károsítanák – mondja dr. Karászi Viktória, a Dermatica bőrgyógyásza, nemi gyógyász szakorvos. – Az betegségtől és a személytől függően természetesen számos más kiegészítő kezelés is szóba jöhet, mint bizonyos viszketéscsillapító szerek, speciális orvosi fényterápiára, gyógyszeres kezelés.

Mit tehetünk az állapotromlás ellen?

  • Ekcéma esetén az orvosi és az otthoni kezelés is fontos.A hidratáláshoz nem ajánlott illatosított, színezett bőrápolókat választani, legjobb kikérni a bőrgyógyász véleményét és speciálisan az ekcémás bőr ápolására kifejlesztett illatanyag- és színezékmentes készítmények használni.
  • Ha kontakt ekcémáról van szó, nyilvánvalóan el kell kerülni az irritációt kiváltó anyagokat, tárgyakat. Sokan nem gondolnak rá, de a kozmetikumok, a testékszerek, sőt akár a ruhadarabok fém részei is okozhatnak panaszokat.
  • A lakás száraz levegője provokáló tényező lehet, érdemes figyelni a szellőztetésre, párásításra.
  • Bármennyire vonzó télen egy forró fürdő, az irritáció elkerülése végett a kádfürdőzés helyett a rövid langyos zuhanyozás ajánlott.
  • A műszálas és gyapjú ruhadarabok helyett válasszunk pamutot.
  • Amikor felmerül, hogy az ekcémát élelmiszer is kiválthatja, a betegeket sajnos – alapos kivizsgálás nélkül is- gyakran tiltják el bizonyos élelmiszerek fogyasztásától, vagy egyoldalú diétát írnak elő számukra, amely hosszú időn keresztül hiánytüneteket is okozhat. A diéta összeállítása előtt ezért első lépésben a panaszokat okozó élelmiszer(ek) azonosítására van szükség, erre az IgE ellenanyag mérése alkalmas. Kevésbé ismert, hogy a tünetek fellángolását ételintolerancia is okozhatja. Ez esetben az ekcémás betegek kezelésében –egyéntől függően - akár jelentős javulás is elérhető, ha a panaszokat kiváltó ételeket az étrendből kizárjuk.
  • Érdemes elsajátítani valamilyen stresszkezelési módszert is, mert a feszült lelkiállapot önmagában is fellobbanthatja az ekcémát.
  • Szükség lehet allergia-, fogászati, gégészeti, belgyógyászati vizsgálatokra is, a kiváltó okok kizárása vagy beazonosítása végett.

Forrás: Dermatica (www.dermatica.hu)

 

Téma szakértője

  • Dr. Karászi Viktória

  • Szakterületek:
    • bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos
  • Specialitások:
    • uszodaszemölcs és vírusos szemölcs kezelése
    • gombás bőrfertőzések (fejbőr, test, köröm) kezelése
    • seborrhoeás dermatitis kezelése
    • krónikus gyulladásos bőrbetegségek (ekcéma, pikkelysömör) gondozása
    • kézi anyajegyszűrés

    Rendelés típusa:

    • személyes, rendelői vizit
    • felnőtt- és gyermek ellátás
    • magyar, angol és német nyelvű ellátás / consultation in English and German available

    Rendelési helyszín:

    • 1147 Budapest, Csömöri út 18.

    Bejelentkezés a doktornőhöz »

Orvos válaszol

Tisztelt Hölgyem/Uram,
Azzal kapcsolatban írok önnek,hogy ami nap egy két hete körülbelül megjelent egy kör a bokámon ilyen heges felületű, kicsit pörsenéses. Azóta napról napra egyre csúnyább lesz,viszont fájdalmat semmit nem érzek. Fogalmam sincs mi okozhatta. Esetleg állhat a dolog hátterében valami?
Előre is köszönettel,
Zsigó Nóra

Nagy Zsófia
Nagy Zsófia asszisztens
Tisztelt Kérdező,
Több ok állhat mögötte. Lehet a bőr szárazsága, lehet esetleg allergia eredetű, stb. Ezt pontosan a szakorvos vizit keretében fogja tudni megmondani. Amennyiben többször is észleli ezt a problémát, keressen fel bőrgyógyász-allergológus szakorvost.
Üdvözlettel:
Budaházi Kata

Kapcsolódó oldalak

Hírek

Mikor kell eltávolítani a bőrkinövést?

Mikor kell eltávolítani a bőrkinövést?

A bőrkinövések, például fibrómák, szemölcsök többsége jóindulatú, és nem igényel orvosi beavatkozást, hacsak nem esztétikailag zavaróak vagy elhelyezkedésük miatt gyakran megsérülnek. Azonban van néhány eset, amikor mindenképpen ajánlott bőrgyógyásszal megvizsgáltatni és eltávolíttatni őket. Dr. Medgyesy Gábor, a Dermatica – Prima Medica sebésze ez utóbbiakról beszélt és az eltávolítás lehetőségeit ismertette.

További részletek
Belobbant a pikkelysömör? A tünetcsökkentés mellett a fenntartó kezelés is fontos

Belobbant a pikkelysömör? A tünetcsökkentés mellett a fenntartó kezelés is fontos

Akik pikkelysömörrel élnek, biztosan tapasztalták már, hogy hosszabb-rövidebb tünetmentes időszak után a betegség képes belobbanni és nagyon megnehezíteni a mindennapokat. A fellángolásnak számos triggere lehet, a hideg időjárástól bizonyos gyógyszerekig és nem ritkán a stresszes élethelyzetekig. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyásza éppen ezért arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy bár a tünetcsökkentés elengedhetetlen, a psoriasis fenntartó kezelése is sokat számít a jó állapot megőrzéséhez.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Munkatársaink

Dr. Brezán Edina
Dr. Brezán Edina Bőrgyógyász - kozmetológus
Dr. Karászi Viktória
Dr. Karászi Viktória bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos
Dr. Vincze Ildikó
Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász, kozmetológus
Peterman Krisztina
Peterman Krisztina kozmetikőr, kozmetikus mester, szépség terapeuta
Dr. Szántó Hajnalka
Dr. Szántó Hajnalka bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus
dr. Medgyesy Gábor
dr. Medgyesy Gábor sebész

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK