Sok pikkelysömörrel küzdő beteg tapasztalhatja, hogy nyáron enyhülnek a tünetei, aminek elsősorban az UVB sugárzás és az alkalmanként magasabb páratartalom lehet az oka. Dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus azonban a fokozott óvatosságra és az időről időre szükséges orvosi kezelésre figyelmeztetett.
Bosnyák tér - 1147 Budapest, Csömöri út 18
- A pikkelysömör a szarutermelő sejtek túlburjánzásával, ezáltal a bőr fokozott elszarusodásával járó, egyelőre nem gyógyítható betegség. A kezelések tehát a tünetek csökkentését célozzák, tulajdonképpen a tartós tünetmentességet szeretnénk elérni. Éppen ezért kell meghatározni, pontosan milyen formájú pikkelysömörről van szó, hiszen a diagnózisnak megfelelően lehet elrendelni kortikoszteroid, szalicilsav, vagy D-vitamin származékot tartalmazó kenőcsöket a helyi kezelésre. Kiterjedtebb esetben segítséget jelenthet az UV fototerápia, súlyos panaszoknál pedig meg kell próbálkozni a szisztémás belsőleges terápiával, amely akár éveken át tartó teljes tünetmentességet is eredményezhet. Éppen a pikkelysömör krónikus, ki-kiújuló jellege az, ami miatt a betegeknek időről időre szükségük van az orvos által rendelt kezelésre, az állapot felülvizsgálatára és az esetleg nem megfelelő hatásfokú szerek cseréjére – hangsúlyozza dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus. – Ugyanakkor szerencsére nyáron sok betegnek enyhülnek a tünetei.
A pikkelysömör állapota nyaranta sokaknál javulhat, sőt, átmenetileg akár el is tűnhetnek a pikkelyes, vörös foltok. Ennek az oka az UV sugárzás egyik összetevője: az UVB. Ez az a sugártípus ugyanis, ami lelassíthatja a bőrsejtek burjánzását és visszaszorítja a gyulladást. Ráadásul az UVB segít a D-vitamin termelésben is, ami szintén jót tesz a bőrnek és a csontoknak. (Ezt az UVB sugárzást használják az orvosi fototerápiában is.)
Ugyanakkor az UVB sugárzás az oka a leégésnek, amikor túl sokat tartózkodunk a napon. A leégés pedig éppen hogy belobbanthatja a pikkelysömört, ráadásul a bőrrák rizikóját is növeli, tehát mindenképpen a megelőzésére kell törekedni. (Az UVA negatív hatása elsősorban a ráncok elmélyülésében, a foltok kialakulásában és érbetegségek – például rozácea – súlyosbodásában érhető tetten.)
Nagyon fontos, hogy a pikkelysömörös betegeknek ugyanolyan fényvédelemre van szüksége, mint az ebből a szempontból egészséges személyeknek. Kerülniük kell a direkt napsütést 11-15 óra közt, érdemes lenge, szellős ruházatot, széles karimájú kalapot és napszemüveget viselniük.
A fényvédő termékek kiválasztásakor pedig ajánlatos még óvatosabbnak lenni: mellőzni az illatosított termékeket, és érzékeny bőrre, vagy kimondottan pikkelysömörös bőrre kifejlesztett terméket választani. Magasabb, legalább 40-50 faktoros készítményeket érdemes használni. A pszoriázisos foltokra pedig ugyanúgy fel lehet és fel kell vinni a fényvédőt, mint a többi bőrfelületre! Ezen kívül érdemes az orvossal egyeztetni a szedett gyógyszerekről, külsőleg alkalmazott szerekről, mert bizonyos anyagok fényérzékennyé tehetik a bőrt, nagyobb lehet az esélye a leégésnek.
A nyarat érdemes arra is kihasználni, hogy némileg kezeljük a stresszt, ami önálló rizikófaktora a pikkelysömörnek, valamint akinek lehetősége van utazni, a sós tengervíz áldásos hatásait is élvezheti – ez ugyanis javít a pszoriázisos bőr megjelenésén.
Forrás: Dermatica (www.dermatica.hu)
Rendelés típusa:
Rendelési helyszín:
A bőrkinövések, például fibrómák, szemölcsök többsége jóindulatú, és nem igényel orvosi beavatkozást, hacsak nem esztétikailag zavaróak vagy elhelyezkedésük miatt gyakran megsérülnek. Azonban van néhány eset, amikor mindenképpen ajánlott bőrgyógyásszal megvizsgáltatni és eltávolíttatni őket. Dr. Medgyesy Gábor, a Dermatica – Prima Medica sebésze ez utóbbiakról beszélt és az eltávolítás lehetőségeit ismertette.
Akik pikkelysömörrel élnek, biztosan tapasztalták már, hogy hosszabb-rövidebb tünetmentes időszak után a betegség képes belobbanni és nagyon megnehezíteni a mindennapokat. A fellángolásnak számos triggere lehet, a hideg időjárástól bizonyos gyógyszerekig és nem ritkán a stresszes élethelyzetekig. Dr. Brezán Edina, a Dermatica – Prima Medica bőrgyógyásza éppen ezért arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy bár a tünetcsökkentés elengedhetetlen, a psoriasis fenntartó kezelése is sokat számít a jó állapot megőrzéséhez.